Szalóczi Mihály, református lelkész 1626.-ban született. Zubogyon volt lelkész, amikor 1674.-ben a pozsonyi rendkívüli törvényszék elé idézték, ahol március 5.-én megjelent. A magyarországi ellenreformáció egyik hírhedt eseménye zajlott Pozsonyban. Mivel nem volt hajlandó megtagadni a hitét április 4.-én 'fejének és minden javának' elvesztésére ítélték. Az ítélet után közel egy évig Pozsonyban és Leopoldváron tartották fogva. 1675.-ben Olaszországba vitték több prédikátor társával és május 8.-án eladták őket a nápolyi gályára, ahonnan sok viszontagság után 1676. február 11.-én Ruyter holland generális kiszabadította őket. Szabadulása után Svájcba ment, ahol visszaemlékezést írt, 1676.július 13.-án  Zürichben tartózkodó Gyöngyösi István akadémikus tiszteletére üdvözlő verset írt, 1677. Október 10.-én pedig a biltensei református egyház lekkészéhez Kaeglus Jánoshoz írt emléksorokat

Moldova György: Negyven prédikátor
"Én Magyarországot előbb rabbá teszem, aztán koldussá, végre katolikussá" - mondotta volna, kortársak tanúságtétele szerint Kollonich Lipót bíboros, esztergomi érsek, a bécsi kamara elnöke, államminiszter, és akár elhangzott a hírhedt mondat, akár nem, eszerint cselekedett. A kivérzett országot iszonyú adóterhekkel sújtotta, meghódított tartományként kezelte, és ádáz haraggal támadt terveinek egyik legfőbb akadályára, a protestáns egyházakra. 1673-74-ben százszám citáltatta Pozsonyba ítélőszéke elé az evangélikus és református prédikátorokat, kántorokat, tanítókat, s hazug vádak, hamis tanúvallomások alapján, a törvényt és jogot szerezve, el is marasztalta mindnyájukat hűtlenség, vallásgyalázás, lázítás, felségárulás, stb. bűnében, hogy meglebegtetve fejük felett a halálos ítéletet hittagadásra kényszerítse őket. Voltak nem is kevesen, akiket a halálfélelem s a kegyetlen bánásmód behódolásra kényszerített, egyesek konvertáltak, mások lemondtak papi hivatásukról, vagy önkéntes száműzetésbe mentek. De voltak olyanok is, akiket sem bitó sem a gályapad el nem tántoríthatott. Az ő történetüket mondja el a Negyven prédikátor, a helytállókért, a megingathatatlanokért, mert "hiába múlja felül az árulók száma a helytállókét, mégis a helytállást kell a prédikátorok természetes és rendes magatartásának tekintenünk".
 

 A falu szülötte volt a környék nagy népi mesélője Bobaly István (1905-1983)
"Szögligeten születtem 1905-ben, egyszerű paraszt család gyermekeként. Iskolába is jártam. 6 elemit végeztem. Szüleim foglalkozását folytattam, földműves voltam. Nemrég a téeszből mentem nyugdíjba. Nagyon szeretem, mindig is nagyon szerettem hegyes-völgyesszülőföldemet, szülőfalumat, Kisgyerek korom óta szeretem szülőföldemmel együtt a szép tájhoz fűződő elbeszéléseket, meséket, néphagyományokat, amelyeket bárhol halottam igyekeztem megjegyezni. Sok ilyet hallottam szüleimtől és nagyszüleimtől. Érdekeltek az írásos emlékek is, amelyeket levéltárakban, könyvekben találtam.
Így állt össze ez az írásom is, amelyben Szádvárhoz fűződő ismereteimet foglalom össze, azzal a céllal, hogy ezeket a mai érdeklődők és az utánuk következő nemzedékek tudomására hozzam, megőrzésre átadjam.' / részlet Bobaly István SZÁDVÁR című írásából, amely 1981-ből való/

Szögligeten született szülőföldjéhez ragaszkodó költő Fecske Csaba./1948-/
Hamar rákapott a könyvekre, amit elsősorban édesanyjának köszönhet, aki a parasztasszonyokkal ellentétben nagyon szeretett olvasni. /Jókai, Mikszáth, Gárdonyi, Móricz/ Hosszú téli estéken az olvasás volt a fő szórakozás, mivel a faluban még nem volt villany a petróleumlámpa fényénél hangosan, édesanyjával felváltva olvastak.
Már iskoláskorában írt verseket, olykor óra alatt. Egyszer a tanító néni rajta kapta, az írását megmutatta az igazgatónak, aki szigorú ember volt, de nem kapott büntetést. Mivel az igazgató tanította a számtant, azt a feladatot kapta, hogy amíg a többiek megoldják a számtanpéldát, óra végére írjon egy verset. Ettől kezdve híres író lett, Szögligeten ő lett "Petőfi kettő". Ez a hírnév kötelezettségekkel járt, a lányok emlékkönyvébe verseket kellett írnia. Gyártotta is szorgalmasan (Petőfi hatására) a szerelmes, hazafias verseket. A sikertől vérszemet kapva megalakította az önképző kört, annak két sajátossága volt. Az egyik, csak fiúk lehettek a tagjai a másik óra alatt működött. A következő ötlete egy verspályázat volt, fődíjként egy csomag Munkás cigaretta volt kitűzve. Vonzó volt a díj, olyannyira, hogy azok is versírásba fogtak, akik kiütést vagy hidegrázást kaptak korábban a versektől. A sok-sok sántító, kancsalító versezet közül egy feltűnt ?Suttog a fenyves zöld erdő / Télapó is már el jő/ Csendül a fürge száncsengő / Véget ér az esztendő / Elfogta a sárga irigység, hogy kezdő létére milyen szép verset írt. (csak hetek múlva tudta meg, hogy ezt a verset Weörös Sándor írta). A zsűri ennek ellenére őt hozta ki győztesnek. A cigarettát megosztotta a társaival, amit titokban, hátul a deszka budiban szívtak el. Verseit elkezdte elküldeni a szerkesztőségekbe. A Pajtás Újság egy részletet közölt az egyik verséből, majd a Szabad Föld-be jelent meg egész verse a Madár ijesztő dala, amiért honoráriumot is kapott. Ez volt élete első keresete. A feladóvevényt, amelyen postázták a honoráriumot /1963.10. 03./ még ma is őrzi. Ekkor közölte édesanyjával, hogy ő költő lesz, ebből fog élni. Naponta megír két-három verset, több pénze lesz, mint a tsz elnöknek. A dolgok nem teljesen így alakultak, de költő lett, akire Szögliget büszke. (Fecske Csaba: Szárnyak gyökerek, Kaló Béla interjúja alapján